2026. július 18-án került megrendezésre Pálosszentkúton a már hagyományosnak számító motoros búcsú.
A délelőtti program dicsőítéssel és elmélkedéssel kezdődött, majd megemlékeztek a résztvevők az elhunyt motorostársakról a motoros emlékműnél. A szentmise után indult el a motoros felvonulás Kiskunfélegyházára, majd a motorok megáldása következett.
Visszatérve a kegyhelyre minden vendéget ebéddel vártak, melynek elfogyasztását követően Gulyás László vándormuzsikus szórakoztatta a fiatal és a kevésbé fiatal résztvevőket, azaz a kisebbeket és a nagyobbakat. A vesperás után zenés esttel zárult a program, melyen nagy számban vettek részt motorosok, családtagok, zarándokok és érdeklődők.
Olyan különleges nap volt, ahol a közösség, a hit és a motorozás élménye találkozott.
További fényképek a rendezvényről a Médiatár/Képgalériák címszó alatt találhatók.
530002 – Hargitafürdő 130 Hargita megye Románia
Ordinul-Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae (az első Remete Szent Pál rendje) névre. Isten áldja!